Dangerous night ~

*Jihyun*

-Hogy tehetted ezt velem?! – néztem rá könnyes szemekkel. - Azt mondtad, szeretsz... - suttogtam.
- Nézd, sajnálom. Rendben? Én tényleg nem így akartam ezt...de én őt szeretem, ő a mindenem. - mondta a fiú szemrebbenés nélkül.
- Szóval az egész nyár csak egy hazugság volt igaz? - néztem kérdőn rá. - Az együtt töltött idő...mind hazugság..

- Ne haragudj..- ismételgette.

- Ezzel rohadtul nem oldasz meg semmit. Nem kell a hülye sajnálatod. Menj és szeresd őt... - majd elviharzottam. Egyre gyorsabban, és gyorsabban sétáltam, nem akartam se vele, se senki mással beszélni. Úgy éreztem, minden összedőlt bennem. A szívem darabokban hever, és mégis magamat okolom, mert bíztam benne, bíztam, hogy anno akkor és ott tényleg az igazat mondta, de nem. Miután messzire elkerültem, lépteim lelassítottam, és csak sétáltam a semmibe. Valahogy sikerült hazatalálnom, majd levetkőztem, és ledőltem az ágyamba. Zokogtam, mint eddig még soha. Talán jobb is így..szeresse azt a lányt, akit mindig is, akire mindig is úgy emlékezett, mint az egyik legjobb barátnője, akihez mindig hasonlított mindenkit. Most visszakapta őt, hát legyen boldog.
Reggel telefonom hangos rikácsolására ébredtem.

- Igen?! - szóltam bele fáradt hangon.
- Szia. Otthon vagy? - szólt bele barátnőm.

- Igen...de nincs kedvem senkihez...egyedül akarok lenni. - próbáltam nem elsírni magam, hát nem sikerült.

- Nem érdekelsz. azonnal ott vagyok. - majd a vonal megszakadt. Szerettem ezt a lányt, mert rá mindig számíthattam. Mindig. Pár perc múlva ajtó nyitódást hallok.

- Megjöttem. - jön az előszobából a hang.

- Tudod a járást. - szipogtam egy zsepibe. 

- Hé, szia. Minden rendben? - lépett be szobámba So Kyun.

- Nem..semmi nincs rendben... - és újra kitört belőlem a sírás.

- Na nyugi..majd lesz jobb. - ült le mellém, és ölelt át.

- Nekem nem kell más, csak Ő. Tudod mennyire fáj? - néztem rá könnyes szemekkel.

- El tudom képzelni...de az élet megy tovább!

*pár hónappal ezelőtt*

- Annyira jó volt ez az előadás! - mondta barátnőm, amint kiértünk a színházból.
- Ugye? Nekem is nagyon tetszett. Azt hiszem az elkövetkező 3 hónapban többet fogunk ide járni - nevettem.
- Meghiszem azt - nevetett velem barátnőm is.
A Roméo et Juliette francia musicalt néztük, és valami eszméletlen volt. Az ember csak álmodhat ilyen munkáról, ahogy a színészek előadják, a díszlet...minden annyira tökéletes benne. Mikor kicsi voltam, azt terveztem, hogy én is musical színész leszek, de az útjaim másfelé sodortak, és így most egy kis virág üzlet tulajdonosa vagyok, vagyis csak leszek, amint elvégeztem a középsulit.

 *A nevem Kim Ji Hyun, 19 éves vagyok, és Szöulban élek a szüleimmel. Van két testvérem Kevin a fogadott bátyám, és Mimi a kishúgom. Habár Szöulnak nem a legszebb részén élünk, én még is szeretek itt lakni, annyira csendes, és az emberek is normálisak. A középsuli ahova járok elég szegényes, de szeretem, nem is kívánhatnék jobbat. Már csak egy évem van hátra, utána főiskolára szeretnék menni, de még nem tudom milyen szakon, de mivel itt a nyár ezzel nem is foglalkozom. Erre a nyárra sok mindent terveztem, és bízom benne, hogy meg is tudom őket valósítani majd, bár a legfontosabb már megvan, a munka. Igaz, az utolsó pillanatban jelentkeztem nyári munkára, és így csak park gondozást tudtak ajánlani, amit vagy elfogadok, és akkor mehetek, és keresek pénzt, vagy visszautasítom, és lőttek a pénznek. Természetesen szükségem van rá, mert nem szeretnék a szüleim nyakán lógni, így elfogadtam, úgy hogy barátnőmmel az egész nyarat végig dolgozzuk, és bulizzuk.*

- És melyik volt a kedvenc részed? - nézek kíváncsian barátnőmre, aki éppen a művész bejárón próbál bejutni egy aláírásért.
- Öm..hm.. Talán, amikor nem nem az...amikor..az sem..nem tudom, az egész annyira jó volt - mondja nevetve.
- Igen ebben egyet értünk - mosolygok. Majd pár perc múlva már bent is voltunk a színészeknél. Készítettünk pár fotót, közös fotót a szereplőkkel, és aláírást is begyűjtöttünk, majd végre elindultunk haza.
- De ha elrabolnak útközbe előbb téged öljenek meg, mert miattad késtük le az utolsó buszt - gyorsítom meg lépteimet, mert nem igazán szeretek az éjszaka kellős közepén a belvárosban sétálgatni.
- Jaj nyugi már, nem lesz semmi - próbált megnyugtatni Kyun, de nem nagyon sikerül neki, meg amúgy is rossz előérzetem volt.
- Jó, csak siessünk - szinte már már futottam, amikor barátnőm felsikoltott.
- Engedjen el! - hátra fordultam, és Kyunt egy férfi fogta le, és próbálta elvenni tőle a táskáját. Lefagytam, nem tudtam mit tenni, majd előjött a sötétből még két fickó, és tőlem is próbálták elvenni az értékeim.
- Hagyjanak békén! - kapálóztam. Az egyiket sikerült eltalálnom a leggyengébb pontján, de a másik nem eresztett, majd egy szőke hajú fiú lépett a férfihoz, és bemosott neki.
- Így kell bánni a szép hölgyekkel? - majd a harmadik embernek is lekevert egy párat. Nagy szemekkel néztük, hogy bánik el velük, de a félelemtől nagyon remegtünk.
- Jól vannak a hölgyek? - fordult felénk a fiú - Nem kéne ezen a környéken egyedül járniuk, ezeknek a szép lányoknak, veszélyes - mondta a szövegét, de hálás voltam neki, hogy megmentett minket.
- Igen tudjuk, és köszönjük, hogy segítettél, de haza szeretnénk érni végre - mondtam sietve, mert már tényleg biztonságban akartam magam tudni.
- Ha gondoljátok hazavihetlek titeket - ajánlotta fel. Kyunra néztem, ő mit szól hozzá. Habár nem bíztam ebben az emberben sem, jobbnak láttam autóval hazamenni.
- Menjünk - vágta rá barátnőm, aki még mindig az események hatása alatt állt.
A fiú elvezetett minket a kocsijához, majd beszálltunk, és elindultunk hazafelé.
- Egyébként Ellison. Kim Ellison, de szólítsatok csak Elinak - törte meg a csendet a srác.
- Kim JiHyun, és Lee SoKyun - mutattam be magunkat.
- Szép nevek - mosolyodott el a szőke fiú - és mi járatban voltatok erre? - próbálta növelni a hangulatot, de se én, se Kyun nem voltunk beszédes kedvünkben.
- Ne haragudj, de sok volt ez a ma este, nem vagyunk beszélős kedvünkben ezek után - mosolyogtam kedvesen rá. Ahogy jobban megnéztem, és már amennyire láttam a sötétben, egész helyes fiúnak tűnt, és volt benne valami különös, de sehogy nem tudtam rájönni mi az.
- Persze, megértem - mondta. Az út többi része csendben telt, talán el is bóbiskoltam egy kicsit, mert mikor felébredtem, már otthon voltam az ágyamban. Az órára pillantottam, ami fél 10-et mutatott, jó sokáig aludtam. Kikeltem az ágyból, és kimentem a konyhába, hogy igyak pár kortyot, mert nagyon ki volt száradva a torkom.Anyuék már rég elmentek itthonról, csak Kevin maradt velem.
- Jó reggelt törpe - borzolta még jobban össze hajam. Utáltam, amikor ezt csinálja.
- Neked is - válaszoltam egyhangúan.
- Mi a gond? - nézett rám aggódva bátyám.
- Semmi, csak este volt egy kis "balesetünk" - mondtam. Nagyon szerettem őt, mert mindig ott volt nekem, amikor anyuék szinte kitagadtak, akkor is ő állt mellettem. Nála jobb bátyó nem is lehet.
- Baleset? - csodálkozott.
- Igen. Három fickó megtámadott minket. Még szerencse, hogy az a srác épp arra járt, és megmentett minket - mondtam az igazat. Kevin nagy szemekkel nézett rám.
- De ugye nem esett semmi bajotok? - lépett elém, és vizsgálta át arcomat.
- Látod - nevettem.
- Jól van - mosolyodott végül el - és ki is az a srác? Az a szőke srác, aki tegnap hazahozott? - erre felkaptam a fejem.
- Igen, ő az, de honnan tudod, hogy szőke? - néztem kérdőn rá.
- Én engedtem be, mert neki "tele" volt a keze. - nevetett nagyot a végén.
- Áh, most már értem, és Kyunról tudsz valamit? - mentem a telefonhoz, hogy felhívjam.
- Igen, rendben van - nyugtatott meg a drága bátyám. - de jobb lenne ha elmennél fürdeni, mert borzasztóan nézel ki - nézett végig rajtam. Ezt szerettem benne, hogy piszkosul őszinte.
- Pff, utállak - boxoltam vállába.
- Én is - nevetett, majd bement a szobájába.
Vettem egy jó nagy meleg fürdőt, lemostam magamról a tegnap este mocskait. Majd megszárítkoztam, és felöltöztem nyári ruhába, mivel nagyon meleg volt. Május vége volt, az iskolának már rég vége, legalábbis nekem. Júniustól pedig munka, ha minden igaz.
- Kevin! - kiabáltam bátyámnak.
- Igen? - jött a hang a szobájából.
- A munkáról van valamilyen hír? - üvöltöttem teli torokból, mivel nem volt kedvem bemenni hozzá, és ahogy észrevettem, neki se volt kedve kijönni.
- Igen, ma 11-kor van megbeszélés a központban - mondta.
- MI? És miért nem szóltál? Basszus, ha most miattad elkések, és nem vesznek fel megöllek - azzal rohantam a táskámért, és a cipőmért, majd el kezdtem teli erőmből futni. Az óra 3/4 11-et mutatott, és tőlünk a központ félórányira van. Olyan gyorsan futottam, ahogy csak tudtam, és szerencsére pont időben beértem még. Kifújtam magam, megigazítottam a ruhámat, és felvettem végre a cipőmet, majd a recepciós nőhöz léptem.
- Jó napot! A nyári munkával kapcsolatban érdeklődnék a megbeszélésről - mondtam a nőnek.
- Jó napot! Balra a második ajtó - informált, majd megköszöntem, és az említett irányba indultam. Beléptem az ajtón, és kerestem magamnak egy üres helyet. Sok diák jelentkezett, de csak 30 emberre volt szükségük, és még szerencse, hogy protekcióval bejutottam én is, és Kyun is. Barátnőm 2 perc múlva esett be, amikor már zajlott az előadás. Nagy bocsánatkérések közepette, megtalált és leült mellém. Rám mosolygott, és megnyugtatott, hogy minden rendben van vele is. Az ismertetőn elmondták hol, és hogyan fogunk dolgozni, és hogy mennyi a végleges összeg, amit majd augusztus végén utalnak. Az előadás végén összeismerkedtünk pár diákkal, akikkel együtt fogunk dolgozni. Egész aranyosak, és vannak közöttük helyes fiúk is. Majd elindultunk kifelé, de véletlen nekimentem valakinek.
- Jaj ne haragudjon - hajlongtam milliószor.
- Semmi gond, én nem figyeltem - szólt az ismerős hang. Felnéztem és a szemeim kétszeresükre nőttek.
- Te? - néztem sötét barna szemeibe.
- Hát te? - nevetett a fiú - vagyis ti?
- Te mit keresel itt? - értetlenkedtem.